Vonat gázolt Városföldnél, egy ember meghalt
Halálos gázolás történt a Kecskemét-Kiskunfélegyháza vasútvonalon, Városföldnél kedden délután.
Halálos gázolás történt a Kecskemét-Kiskunfélegyháza vasútvonalon, Városföldnél kedden délután.
Frontálisan ütközött egymással két személyautó a Ceglédet Nagykőrössel összekötő útszakaszon.
Két autó is teherautóval ütközött hétfőn Kecskeméten, az egyik a 445-ös, a másik az 54-es úton. Az egyik baleset helyszínére tartó szirénázó rendőrautó is karambolozott.
Egy ember meghalt péntek reggel, amikor autójával árokba hajtott a Somogy megyei Gölle és Kisgyalán között – közölte honlapján a rendőrség.
Teljesen összeroncsolódott egy kisteherautó – a Magyar Posta szolgálati járműve – a biatorbágyi Tormásrét utcában szerda reggel, miután ismeretlen okból nekiütközött egy darus kocsinak, majd az árokba csapódott. A sofőr a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe.
A gyanú szerint egy 23 éves dabasi férfi lehetett a cserbenhagyó. A biciklis a helyszínen meghalt.
Az apa hat gyerekkel maradt egyedül, közülük csak a nagyobbak tudják, hogy édesanyjuk meghalt. A baleset napján még egy csapás érte a családot.
Egy külföldi rendszámú kamionba rohant egy kisteherautó az M3-as autópálya 145-ös kilométerénél, a Budapest felé tartó oldalon.
Az elmúlt 72 órában a rendőrök 141 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Több halálos, illetve súlyos baleset is volt itthon péntek délután. Sárospatak és Cigánd között ketten haltak meg, az 51-esen, Hercegszántónál pedig egy nő. Szedresen egy kisteherautó egy villanyoszlopot és egy fenyőfát is kidöntött.
Egy Mikekarácsonyfához közeli tóba fulladtak bele.
Az út szélén álló tehergépjárműnek ütközött egy személyautó Enese közelében.
A kamiont vezető 33 éves román sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett, ami a képeket elnézve szinte csoda.
A Hajdú-Bihar megyei Pocsajon történt a rendkívüli haláleset.
A kedd délután elhunyt 32 éves férfi halála ügyében büntetőeljárást indított a rendőrség.
Rácalmás térségében egy gépjármű elütött egy férfit, a forgalom félpályán halad.
A tragikus baleset Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nagykálló és Geszteréd közötti úton, az érpataki elágazás közelében történt.
Alsónémedinél teherautó és személyautó karambolozott, egy személy meghalt. Az 5-ös úton teljes útzár mellett helyszínelnek.